Magyar Darts Szövetség - Hungarian Darts Federation

09 May, 2024

Következő esemény:

  • Szabadidős engedély kiváltása

    Szabadidős engedély kiváltása

  • 1

A Steel Egyéni Nemzeti Bajnokság Érd után Salgótarjánba látogat el. Immáron az 5. fordulóban mérkőznek meg a versenyzők a nemzeti pontvadászatban, ahol továbbra is kiélezett a viadal 4 játékos között. Habár még 3 forduló hátra van a bajnokavatáshoz, így nem dőlhet senki hátra, hiszen egy-két sikeresebb szerepléssel az 5-6. helyen lévő játékosok is felérhetnek a dobogóra. Ha már darts és Salgótarján, akkor egy dupla napos hétvége ismét a magyar dartsban, ugyanis vasárnap rendezzük meg a Steel Egyéni Magyar Kupát, amelynek versenykiírása számos újítást ígér a versenyzőknek. A házigazdák - a Salgótarjáni Párducok Darts Club – is mindent megtesznek azért, hogy kielégítsék a hosszú hétvégére érkező egyesületek, versenyzők igényeit.

Pár szóban érdemes kiemelni a házigazdák szerepét: ismét egy olyan egyesülettel találkozhatunk, akik szívükön viselik a játékosok versenyzési körülményeit, szállással, étkezéssel, helyszínnel és egyéb részletekbe menő szervezési dolgokkal próbálnak egy kellemes és színvonalas hétvégét biztosítani a dartsosoknak és kísérőiknek!

Lássuk a hétvégével kapcsolatos esélylatolgatásokat!

A férfiak mezőnyét továbbra is Székely Pál (Soul DC) vezeti 3 győzelemmel és 1 második hellyel. Érden ki tudta javítani a békéscsabai „botlást” vagy hívhatjuk Takács Gábor (DÖ-MIK DC) parádéjának is. Maradjunk is Gábornál, aki eddig mind a 4 fordulóban a döntős ellenfele volt Pálnak, így könnyel kiszámolhatjuk, hogy 3 db második és 1 első hellyel rendelkezik. Őket követi szorosan Kovács Patrik (Sport DC), aki 4-ből 3 bronzéremmel rendelkezik. Az érdi fordulóban többen több helyzetben megszorították őket, de végül a ranglistából következő papírforma érvényesült. Érdeklődéssel várjuk, hogy a pazar helyszín milyen meglepetéseket tartogat számukra. Vajon Mester Zoltán (Sport DC), Rucska József (Győri DC), vagy Szabados Attila (Pestújhelyi SC) - aki szintén stabil formát mutat - meg tudják-e tréfálni a dobogó különböző fokait kibérlő játékosokat?

A férfi ranglista első 10 helye (a teljes ranglista innen is elérhető):

  1. Székely Pál - Soul DC – 152 pont
  2. Takács Gábor - DÖ-MIK DC – 136 pont
  3. Kovács Patrik - Sport DC - 104 pont
  4. Mester Zoltán - Sport DC - 80 pont
  5. Rucska József - Győri DC - 52 pont
  6. Darók Béla - Darányi DK - 50 pont
  7. Szabados Attila - Pestújhelyi SC – 50 pont
  8. Berta István - Tiszaföldvári DE - 46 pont
  9. Prés Nándor - Smile DC – 46 pont
  10. Ihász Veronika - Győri DC – 44 pont

A hölgyek mezőnyében Czipó Vivien érdi győzelmével tovább növelte előnyét Kiss Viktória (Sport DC) előtt. Viszont, ha rápillantunk a ranglistára, 3 játékos 6 pont távolságra van egymástól, így egy esetleges Horváth Klaudia (Győri DC), Erdei Nóra (Sport DC) és Kiss Viktória siker felboríthatja a jelenlegi sorrendet.

A női ranglista első 10 helyezettje (a teljes ranglista innen is elérhető):

  1. Czipó Vivien - Sport DC – 146 pont
  2. Kiss Viktória - Sport DC – 108 pont
  3. Erdei Nóra - Sport DC – 102 pont
  4. Horváth Klaudia - Győri DC – 102 pont
  5. Bogár Alexandra - Cívis DSE- 74 pont
  6. Vereczkey Dorottya - Sport DC – 74 pont
  7. Csombok Krisztina - Smile DC – 60 pont
  8. Németh Éva – BEAC – 56 pont
  9. Neumajer Kitti - Sport DC – 54 pont

10 . Neumajerné Németh Tímea - Sport DC – 50pon

  1. Ölei Annamária - Békéscsabai DSE – 50 pont

Ne feledjétek, hogy csütörtök éjfélig van lehetőség nevezni a már megszokott módon!

A vasárnapi napra átfordulva a Városi Sportcsarnok a Steel Egyéni Magyar Kupára nevezett játékosok előtt nyitja meg kapuit. A részletes versenykiírás INNEN is letölthető. Nézzük, miben is lesz különleges ez a verseny, valamint miben is tér el a már jól megszokott Nemzeti Bajnokság menetétől?

A Steel Egyéni Magyar Kupa egy egyfordulós verseny lesz. A különlegességét a Magyar Darts Liga (csoportküzdelmek valamint a főtáblára jutás kérdésében) és a világ egyik legnépszerűbb PDC versenysorozata, a UK Open (főtáblán történő sorsolás) alapja adja. Továbbá nyitott a nevezés a szabadidős versenyengedéllyel rendelkező versenyzők számára. A játékmód tekintetében az 501 dupla kiszálló nem változik. Az igazi érdekesség a csoportkörök után következik, ahol nem a Magyar Darts Ligában megszokottak alapján történik a párosítás, hanem minden egyes körben sorsolni fogjuk a párokat a férfiaknál és a nőknél is! A további részletek (nevezéssel kapcsolatos információk, nyert legek száma, stb…) a versenykiírásban megtalálható! Itt is felmerül a kérdés: vajon a Nemzeti Bajnokság éllovasai mire lesznek képesek ebben a rendszerben? Aki teheti, látogasson el, és ha már ott van, nevezzen is be, és izgulja végig ezt a játéknapot is!

Találkozunk Salgótarjánban!