Magyar Darts Szövetség - Hungarian Darts Federation

09 May, 2024

Következő esemény:

  • Szabadidős engedély kiváltása

    Szabadidős engedély kiváltása

  • 1

Akárcsak három héttel korábban Pécsen, Szombathelyen is volt miért maradni a bajnoki forduló másnapjára: a nyolcadik fordulót a páros nemzeti bajnokság követte, a kilencediket pedig az egyéni Magyar Kupa, így „ottalvós buli” lehetett sokaknak a hétvége. Főleg, hogy ugye mindkét helyszínen egy péntek esti nyílt versennyel indult a program, ezért aztán aki messziről jött, két éjszakára foglalt szállást – és volt sok ilyen, örömmel fedeztünk fel a mezőnyben debreceni, nyíregyházi, békéscsabai, mátraterenyei, szegedi, pécsi arcokat. Egyik helység sincs közelebb a vasi megyeszékhelyhez háromórányi autóútnál, de az első három esetében a zötykölődés a négy órát is meghaladja… Ami a különlegessége ennek a versenynek nálunk, hogy itt nincs kiemelés és minden forduló előtt sorsolás határozza meg a párosítást, kivéve a főtábla első körét, amelynek leosztása a csoportküzdelmek során elért helyezések szerint alakult. Az eredmények ismeretében azt mondhatjuk, a végkifejlet mégis a papírformát igazolta, mert az előző esztendő két legjobbjának választott játékos lett a nyertes: a férfiaknál az egy nappal korábban a bajnoki címet is besöprő Kovács Patrik, a nőknél Ihász Veronika.

Jó kis nap volt ez is. Jó hosszú – de tartalmas, sok színvonalas mérkőzésnek lehettünk tanúi, két olyannak is, amelyen 100 feletti körátlagot dobott a nyertes, ez pedig korántsem mindennapos a magyar dartsban.  Az erősebbik, vagy inkább ebben a sportágban a népesebbik nem 96 fős mezőnyét pontosan 16 darab hatfős csoportra lehetett osztani, a 13 hölgyversenyzőt egy négyfős és három háromfős csoportra. Ez a szakasz nem szokott rövid lenni, most sem volt az, még úgy sem, hogy – leszámítva a három háromfős női csoportot, amelyben négyre – ebben csak három nyert legre játszottak a felek, tehát viszonylag rövidek lehettek a meccsek. A legrövidebb mellett ne menjünk el szó nélkül: azt Székely Pál játszotta Veze Dávid ellen 40 nyílból megoldva, a körátlaga 112.73, így nem csoda, hogy a végeredmény 3–0 lett. Érdekesség egyébként, hogy ebben a bizonyos csoportban az egy nappal korábbi döntő után máris újra összecsapott Székely és Kovács Patrik, 3–2-re ismét az Arany Bikák játékosa győzött, azaz nem fordult a kocka. Még…

Mert később összefutottak ismét, de nem a döntőben, ahogy a legjobban szerették volna, hanem a sorsolás szeszélye folytán a legjobb négy között. Persze a sorsolás szeszélye folytán összefuthattak volna még korábban is, úgy, ahogy például létrejött két rangadó már a legjobb 32 között: Székely Pál az előző héten Nemzetek Tornája-győztes Takács Gáborral került szembe, Kovács Patrik pedig a szeptemberben Budapesten a PDC színpadát is megjáró Rucska Józseffel. Utóbbi párharcot kereken 103-as körátlaggal nyerte meg 6–2-re a PDC színpadát a közelmúltban ugyancsak megjáró ózdi játékos – és győri ellenfele sem dobott rosszul, 83.37-es átlagát sokan elfogadnák –, előbbit pedig 86.9-essel 6–1-re a szombati bajnoki forduló győztese, így Székely és Kovács menetelhetett tovább. És a következő két meccsüket viszonylag simán hozták mindketten, az Arany Bikák dartsosa Jehirszki György (7–2) és Jagicza Gábor (7–3), a Sport DC-s Kelemen Péter (7–0) és Szitás Gábor (7–2) ellen.

Így jutottak el az elődöntőbe, ahol egyből egymás mellé sorsolta őket a színpadon Molnár László, a Magyar Darts Szövetség alelnöke – és mehettek is fel a színpadra, szinte pihenés nélkül, ahol már Patyinak ment jobban, aki az immár kilenc nyert legig tartó mérkőzésen 6–0-ra húzott el. Majd Pali következett: 6–5-re zárkózott fel talán a kisfia szurkolásának köszönhetően, aztán ellenfele átlendült a holtponton, és már meg sem állt a 9–5-ös győzelemig. Nem volt gyenge meccs: 86.49 lett a győztes átlag a 81.28 ellenében. Utána a másik ágon fiatalok vitézkedtek, a Bucsku Ferenc, Őri József és Várady György személyében rutinos játékosokat, majd a negyeddöntőben Papp Rajmundot kiejtő, korosztálya legutóbbi bajnoki fordulóján taroló, mert egyéniben és párosban is diadalmaskodó pápai Borbély András, valamint az utóbbi hetekben két ligaversenyt is megnyerő, itt Vanó Dánielt, Papp Zoltánt, Ágoston Károlyt és Vida Mihályt kiverő Helfrich Patrik találkozott: Borbély nyert 9–4-re.

Itt alacsonyabbak voltak a körátlagok, a Holdkő DC játékosa 75.75-össel is magabiztosan nyert, mert a Smile DC tehetségétől ezúttal csak 71.39-es válasz érkezett – ezeket a számadatokat elnézve még esélyesebbnek tűnt a fináléban a címvédő Kovács Patrik, meg hát, valljuk be, ebben a párosításban minden mellette szólt, Borbély Andrástól már az is nagy bravúrnak tűnt, hogy idáig eljutott. Ehhez képest kifejezetten izgalmas döntőt láthattak a lelkes, időnként PDC-versenyeket idézően hangos szurkolók, a pápai fiú tartotta a lépést kilenc évvel idősebb ellenfelével, aki nemrég a világbajnok Rob Crosst szorongatta meg Gibraltáron úgy, ahogy őt most Borbély. Alaposan kijátszották a mérkőzést a felek, mert meglepetésre döntő legre került sor, amelyet azonban már első pályáról egy 14 nyilassal magabiztosan húzott be Kovács, aki a félreértések elkerülése végett cseppet sem játszott rosszul: 84.99-es teljes és 102.11-es első kilencnyilas átlagot ért el, dobott 11 nyilast, hat 180-at…

Borbély András azonban felnőtt a feladathoz a maga kereken 81-es körátlagával 21 legen keresztül. Amiben közrejátszhatott az is, hogy a késő esti időpont – fél kilenc után kezdődött a férfidöntő – dacára klubtársai mellett sok fiatal ott maradt szurkolni neki, de az is, hogy egy héttel korábban, az érdi Nemzetek Tornáján is volt egy Kovács Patrik–Borbély András mérkőzés, és már azon is nagyon megszorongatta a jövő csillaga a jelenét. Konkrétan 3–0-ra húzott el az elején a fiatalabbik fél a nyolcaddöntőben, ahol összeakadtak, és innentől minden tudására szüksége volt már akkor is a Sport DC éljátékosának, hogy fordítani tudjon – végül 6–4-re nyert. Akkor tehát kétlegnyi volt a különbség, ezúttal már csak egy… De itt eggyel is elég volt diadalmaskodni. A győztes így értékelt: „Örülök, hogy meg tudtam védeni a címemet. A kezdeti hullámzó játékot a verseny előrehaladtával egyre feljebb és feljebb tudtam tornázni. Voltak kifejezetten erős meccsek is, úgy gondolom, jó nap volt.”

Jó napja volt Ihász Veronikának is, aki szintén megvédte címét. Legjobb női játékosunk, aki a bajnokságban egy ideje már a férfiak között indul – és ott is jól szerepel, a pontverseny 15. helyén zárt a 468 főt számláló ranglistán –, a Magyar Kupában rendre visszatér a hölgyek közé, és most is úgy söpört végig a mezőnyön, ahogy szokott. A legtöbbet talán az összesített legaránya mondja: az bizony egészen pontosan 30–3 lett a nap végére. A döntőt például villámgyorsan lerendezte 9–1-gyel, pedig magához képest nem is játszott annyira jól. Innentől következzen a Győri DC játékosának visszatekintése: „Nagyon örülök, hogy sikerült megvédeni a címem. Egész nap jól játszottam, a magas kiszállók is jöttek, és a tömeggel sem volt gond. Ám sajnos a döntőre nem sikerült átmenteni a jó formámat. Sajnos nagyon sokat kellett rá várni, illetve az is közrejátszott ebben, hogy klubtársammal és legjobb barátnőmmel, Ölei Annamáriával kellett ott megküzdenem.  Így kicsit nehéz volt a meccs.”

A férfiak csoportmérkőzéseinek eredményei:

https://adatbank.magyardarts.hu/kupa/groups/1231

A férfiak főtáblájának eredményei:

https://adatbank.magyardarts.hu/kupa/knock_out/1231

A nők csoportmérkőzéseinek eredményei:

https://adatbank.magyardarts.hu/kupa/groups/1232

A nők főtáblájának eredményei:

https://adatbank.magyardarts.hu/kupa/knock_out/1232

A Dreher Magyar Kupa közvetítésének felvétele:

https://www.youtube.com/watch?v=0CaAo2bTEos