Magyar Darts Szövetség - Hungarian Darts Federation

08 May, 2024

Következő esemény:

  • Szabadidős engedély kiváltása

    Szabadidős engedély kiváltása

  • 1

Szombaton elérkeztünk a talán rekordhosszúságú soft egyéni bajnokság első osztályának utolsó fordulóihoz. Tavaly február óta gyűrték egymást a fiúk-lányok, úgyhogy még az az építő jellegű javaslat is elhangzott, hogy a mostani bajnoki cím kettőt érjen. Ezt persze senki sem gondolta komolyan, inkább mindenki belevetette magát a dartsozásba, a játéknem ezúttal a krikett volt.

Vagyis a krikett döntött a női első hely sorsáról.

Ugyanis a hölgyeknél fej fej mellett haladt a tabella tetején Cserpes Ágnes és Erdei Nóra, azonos számú győzelemmel és vereséggel, az ÚKDC versenyzőjének azonban hattal jobb volt a legaránya, ezzel vezetett. Ezen a napon is kétszer találkoztak, az első rangadón Cserpes nyert 2:1-re, a másodikon Erdei 2:0-ra, ezzel a Phoenix DSE játékosa csökkentette kicsit a hátrányát, de nem eléggé: a végén 197:45 lett Cserpes legaránya, 194:45 pedig Erdeié. Ennyi döntött az aranyérem sorsáról egyforma mérleg mellett.

„Nagyon boldog vagyok, ebben nagyon sok munka van. Nagyon szoros volt a vége, nagyon jókat játszottunk Nórával, és örülök, hogy több mint húsz év után újra soft magyar bajnok lettem” – mondta mosolyogva Cserpes Ágnes, aki 1998-ban nyert legutóbb egyéniben ebben a műfajban. Akkor egyébként Kulcsár Attila volt a másik győztes, vagyis a férfiaké, akik most még javában dobáltak, amikor a hölgyek, akik öten jöttek össze erre a napra, már befejezték a versenyüket, az erre a napra kiírt két fordulójukat, számszakilag egészen pontosan ők is a 11. és a 12. teljes körüket.

De mivel a címvédő Takács Gábor fölényesen vezetve ment bele a világjárvány miatt kétévesre nyújtott, tehát 2020–2021-es pontvadászat utolsó játéknapjába, konkrétan kilencgyőzelemnyi előnnyel, várható volt, hogy hamar rövidre zárja a bajnokság már éppen hogy csak nyitott kérdését. Így is történt, jól ment neki a játék, az első körben csak két leget vesztett, meccset egyet sem, aztán amikor már-már úgy nézett ki, veretlenül zárja ezt a wekerlei szombatot, jött Várady György, és a 12. fordulóban megtréfálta. Ő egyébként sérült térddel is nagyot ment, így majdnem utolérte a második helyezett Nagy Csabát, aki ötgyőzelemnyi előnnyel állt vele szemben a reggeli kezdéskor.

„Hosszú, fárasztó évad, vagy inkább évadok voltak, száznyolcvan mérkőzés van a hátunk mögött fejenként. Volt egy célom, megvédeni a soft egyéni magyar bajnoki címemet, és ezzel az ötödiket megszerezni zsinórban. Az utolsó fordulókat nagyon nagy melegben játszottuk le, kellett a kitartás, sok mindenkin láttam, hogy fogy az energia, de próbáltuk fenntartani a koncentrációt. Örülök neki, remélem, jövőre sikerül megint megvédeni. Nem tudom, volt-e már ilyen a magyar dartsban, hogy valaki öt soft egyéni bajnoki címet nyert egymás után, ha nem, akkor ez történelem” – ezek már a fáradt bajnok szavai, aki rohamtempóban fogyasztotta a mérkőzéseket, mert várt rá ezen a napon még egy dartsos próbatétel, ráadásul az már másfajta nyíllal. Sikerélménnyel telve vághatott neki.

Végezetül adjuk át a szót Kövesdi Andreának, a softválogatott szövetségi kapitányának, a szakág anyatigrisének, hogy kifejtse, miként látta ő ezt a másfél évesre nyúlt bajnokságot: „Nagyon nehéz, küzdelmes évad volt, amelyben először volt krikettverseny a bajnokságban a válogatott aspiránsoknak. Taki kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ha jól tudom, az ötödik bajnoki címét gyűjtötte be egyhuzamban softon, a lányoknál sajnálatos, hogy öten maradtak a tíz főből az idény végére, pedig aztán itt volt lehetőség sokat játszani. Sajnálatos az Európa-bajnokság másodszori elhalasztása is, mert megérdemelték volna a játékosok, hogy megmérettessenek európai szinten. Jövőre csatlakozik az élvonal mezőnyéhez a másodosztály első négy helyezettje, ahol ott egy Melisek Zsolti, aki felkavarhatja a kialakult erőviszonyokat, így még érdekesebb lesz az első osztály.”

A férfiak versenyének eredményei:

https://adatbank.magyardarts.hu/nemzeti/matches/695

A nők versenyének eredményei:

https://adatbank.magyardarts.hu/nemzeti/matches/697

A férfiak ranglistája:

https://adatbank.magyardarts.hu/nemzeti/soft_tables/695

A nők ranglistája:

https://adatbank.magyardarts.hu/nemzeti/soft_tables/697