Magyar Darts Szövetség - Hungarian Darts Federation

09 May, 2024

Következő esemény:

  • Szabadidős engedély kiváltása

    Szabadidős engedély kiváltása

  • 1

Szombaton, Vecsésen, a PDC Hungarian Fan Klub szervezésében rendezték meg a 2021-es PDC-világbajnokság kelet-európai selejtezőjét. A versenyre 37 játékos, köztük 13 magyar adta le a nevezését. A tornát végül Boris Krcmar nyert Kovács Patrik előtt, így a horvát játékos lesz ott – jelenlegi tervek szerint – a londoni Alexander Palace-ban.

Fogalmazzunk finoman, kegyetlen volt a sorsolás. Talán a négy legjobb magyar játékos rögtön egymás ellen kezdett. A legjobb 32 között Székely Pálnak és Kovács Patriknak, míg a legjobb 16 között Végső Jánosnak és Takács Gábornak kellett egymással szembe nézi. Az első rostán Székely Pali, a másodikon Morzsi bukott ki.

Emellett azért voltak nagyon szép magyar eredmények. Patrik mellett egy másik Patrikot, Helfrich Patrikot kell kiemelni, aki Pavel Jirkal ellen bizonyította tehetségét, nagy jövő állhat előtte. Kovács Patrik pedig szépen menetelt. A második körben Major Nándor, a harmadikban Helfrich Patrik ellen nyert. Majd egy ifjúsági világbajnoki döntőst, a még csak 18 éves Adam Gawlast is legyőzte.

A döntőben egy átlagon felüli teljesítmény kellett volna, mivel Krcmar olyat nyújtott, 13 nyilas lege is volt, 94,37-es átlag, 102,52-es első kilencnyilas, ami azért valljuk be, már PDC szint. Ez most nem jött Patriknak, egyetlen legét 103-as kiszállóról nyerte, de az összesített, 81,35-ös átlag most kevés volt a sikerhez. Elveszítette a döntőt, mi pedig megint évet kénytelenek vagyunk várni az a Bezzeg Nándor utáni első magyar vb-résztvevőre.

A 32 között

Böröczi Áron 4-6 Németh Szabolcs

Miso Stankovic 6-3 Ondrej Kysilka

Balló Sándor 2-6 Adam Gawlas

Never Resetar 4-6 Lakatos Gergely

Ház Bálint Gergely 2-6 Major Nándor

Székely Pál 3-6 Kovács Patrik

A 16 között

Boris Krcmar 6-3 Rucska József

Izsák Gábor 4-6 Németh Szabolcs

Végső János 5-6 Takács Gábor

Mario Cegir 6-2 Miso Stankovic

Vitezlav Sedlak 2-6 Sebastian Steyer

Adam Gawlas 6-4 Lakatos Gergely

Pavel Jirkal 5-6 Helfrich Patrik

Major Nándor 3-6 Kovács Patrik

Negyeddöntő

Boris Krcmar 6-3 Szabolcs Németh

Takács Gábor 1-6 Mario Cegir

Sebastian Steyer 4-6 Adam Gawlas

Helfrich Patrik 3-6 Kovács Patrik

Elődöntő

Boris Krčmar 6-2 Mario Čegir

Adam Gawlas 5-6 Kovács Patrik

Döntő

Boris Krčmar 6-1 Kovács Patrik

Borítókép és statisztika: PDC Hungarian Fan Klub