Magyar Darts Szövetség - Hungarian Darts Federation

08 May, 2024

Következő esemény:

  • Szabadidős engedély kiváltása

    Szabadidős engedély kiváltása

  • 1

Fantasztikus, a magyar darts történetében mérföldkőnek számító rendezvényt tartottak Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában szeptember 3. és 5. között: az első hivatalos PDC-versenyt, amelyre az European Tour keretében került sor. És amelyre már sor került volna tavaly is, ha nincs a koronavírus, a világjárvány, de a szervezők türelmesen kivártak, és megérte. A zárónapon, vasárnap 5000 ember volt jelen a versenyen, de már pénteken is sokkal többen voltak, mint amennyien az ET-viadalokon a legjobb 32 közé jutásért vívott meccseken lenni szoktak, vagyis volt biztatás, a magyar játékosok igazán itthon érezhették magukat. Mi most az ő mérkőzéseikről számolunk be részletesen, egyrészt mert a sztárokéról már beszámolt minden dartsos szakportál, másrészt mert a Magyar Darts Szövetség szempontjából értelemszerűen a magyar dartsosok szereplése volt a leglényegesebb.

Végső János került először színpadra időrendi sorrendben haladva, és utólag talán már nem teszünk rá plusz terhet azzal, ha kijelentjük: tőle vártuk, vagy inkább reméltük a legtöbbet, neki adtuk a legnagyobb esélyt arra, hogy nyerhet meccset a profik között. Egyrészt a rutinja miatt, mert abból neki van a legnagyobb a magyar játékosok közül a PDC-ben, tekintve, hogy ez már a harmadik főtáblás szereplése volt az European Touron és – addig – háromszor a World Cup of Dartson is megmérethette magát, másrészt mert a sorsolás után talán az ő ellenfele tűnt a legverhetőbbnek. Persze azért Joe Murnant sem szabad lebecsülni: miután Morzsi behúzta az első két leget, és ezzel még jobban feltüzelte a közönséget, a következő négyet 13, 14, 13 és 15 nyílból kiszállva nyerte meg a 37 éves angol. De amikor kicsit visszaesett a teljesítménye, azt egyből ki tudta használni a Pestújhelyi SC büszkesége, három hatkörössel 5–4-re fordított, és ezzel egyetlen legre került a továbbjutástól. Murnan erősített, egy újabb 13 nyilassal egyenlített, de a döntő leget Morzsi kezdte, így mindenki bizakodó volt – meg persze feszült, mert az ellenfél akkor már alig dobott mást, mint tripla húszat, az első hét nyilából hat hatvanat ért, így nem volt meglepő, hogy előbb leért kiszállóra. Ám miután négy kísérletet is elhibázott duplán, már Morzsi is a győzelemért dobhatott, egy szép 126-os kerekítőt követően három nyíllal a kezében állhatott oda 16-ra – sajnos nem lett meg. Murnan pedig újabb két kívül landoló nyíl után élt az utolsó lehetőséggel, és megdobta a dupla ötöt, így ő jutott tovább. Ha az átlagokat nézzük, megérdemelte, hiszen 92.31-es mutatóval zárt Morzsi 80.57-esével szemben, de olyan közel volt…

Jagicza Gábor volt a délutáni program második magyar fellépője, komoly szurkolótáborral. És bátor játékkal, mert a Phoenix DSE válogatott kerettagja megnyerte az első leget – hátsó pályáról, öt körből, egy fantasztikus 131-es (T20, T17, D10) kiszállóval, amely a PDC napi összefoglalójába is bekerült. Azonban az ellenfél, a 19 éves walesi Lewy Williams hamar fordított két 14 nyilassal. De Gábor is tudott újítani, fordítani: 3–2-re már ő vezetett, és ekkor azt konstatálhattuk, hogy a fele utat megtette a győzelem felé. Sajnos ennél közelebb nem került hozzá, pedig az ellenfél 4–3-as előnyénél megvoltak a lehetőségei, konkrétan öt nyila duplára, de se a D16, se a D8 nem akart sikerülni. Itt ment el a hajó, végül 6–3 lett oda, szintén nem érdemtelenül, mivel Williams 86.55-ös átlaga bizony lényegesen jobb lett, mint Gábor 78.30-asa (és aztán a walesiek ifjú titánja még egy körrel tovább jutott, mert kiverte a lengyel Krzysztof Ratajskit, ráadásul tette mindezt 98.79-es körátlaggal, igen jó játékosról van tehát szó). A magyar PDC-újonc azonban nem vallott szégyent, sőt!

Strbik Péternek hálátlan feladat jutott, bár ezt nem tudhatta előre: az ő ellenfele produkálta a legmagasabb körátlagot az első körben, méghozzá az egyetlen száz felettit 100.20-szal. Azt viszont tudhatta előre a Sport DC kiválósága, hogy az ő ellenfele állt a legelőkelőbb helyen a világranglistán a magyarok mellé rendeltek közül, és Ross Smith – merthogy róla van szó – bizony hamar igazolta a papírformát. Sőt, a lehető leghamarabb, mert egyetlen leget sem engedett át az esti program második mérkőzésén, 15, 13, 15, 18, 15 és 14 nyílból fogyasztotta el az 501 pontot, a magyar játékost mindössze négy alkalommal hagyva kiszállóra dobni. Abból is egyszer a bullra, illetve az ötödik leg végén ott volt neki egy kör, amit 36-ra kezdhetett meg, de sajnos nem jött össze – mégsem lehetett elégedetlen, mert remek, 90.11-es körátlaggal zárta a találkozót. Öten is ennél gyengébb mutatóval jutottak tovább a második fordulóba, név szerint a német Florian Hempel (89.04), a belga Geert De Vos (88.77), a skót William Borland (87.84), a már említett walesi Lewy Williams (86.55), valamint a holland Richard Veenstra (84.66). Utóbbi volt tehát a leggyengébb átlag, amivel tovább lehetett jutni.

Rucska József nem titkoltan kedvenc játékosa a PDC ProTour mezőnyéből Alan Soutar: láthattuk már a mezében is játszani, többek közt tavasszal, a 2020-as Dreher Magyar Darts Liga döntőjén. Amikor megtörtént a sorsolás, meg sem lepődött: őt kapta első PDC-s fellépésén. Nyolc évvel ezelőtt találkoztak először Hullban, a Winmau World Masters selejtezőjén, ahol a második körben akadtak össze, és játszottak egy magas színvonalú, döntős leges mérkőzést. A skót nyert, de ehhez kellett a részéről egy 148-as kiszálló, és a végén nagy tisztelettel fordult magyar ellenfele felé, igazi úriemberként viselkedett – mondjuk, ő úgy szokott. Azóta ahol csak találkoztak, amelyik versenyen összefutottak, barátként viselkedett Rucskával, a 2018-as budapesti WDF Európa-bajnokságon például odament hozzá, és megkérdezte, nem cserélne-e vele mezt a torna végén. Hát innen a Soutar-ereklye, de kölcsönös tisztelet ide vagy oda, itt most csak az első leg ötödik köréig vezethetett a Győri DC játékosa, aki addig három triplát dobott, míg a skót csak egyet. Aztán begyújtotta a rakétákat: egy 180-nal átvette a kezdeményezést, és onnan már ki sem adta a kezéből, 17, 14, 11 és 14 nyilas legeket elővezetve 4–0-ra húzott el, amikor végre Rucska is eljutott odáig, hogy duplára dobjon. Becsületére legyen mondva, egyből ki is használta első és utolsó ilyen lehetőségét, így bár végül 6–1-es vereséget szenvedett, a torna legjobb kiszállózását mondhatja magáénak: 1/1, 100%.

Összegzésül: nagy szó, hogy egyszerre négy magyar indulhatott egy PDC ProTour-verseny főtábláján, és ezzel immár tízre emelkedett azon alkalmak száma, amikor hazánkfia mérkőzést játszhatott European Tour-verseny főtábláján. Sajnos azonban az első győzelem továbbra is várat magára, a mérleg tehát 0–10, de az is tény, hogy most álltunk a legközelebb a sikerélményhez, mert most voltak először meccsnyilaink, Végső János révén mindjárt három is. Az a fránya dupla nyolc… Viszont olyan is először esett meg, hogy valaki nullára kapjon ki, amidőn az is első alkalommal fordult elő, hogy itt magyar dartsos kilencvenes körátlag fölé kerüljön – érdekesség, hogy a nyert leg nélküli vereség és az átlagrekord, mondhatni országos csúcs megdöntése ugyanahhoz a játékoshoz, az épp születésnapos Strbik Péter nevéhez fűződött. Apropó, születésnap: annak pedig szinte napra pontosan öt esztendeje, hogy Morzsi egy European Tour-selejtező keretében világbajnokot vert Raymond van Barneveld személyében. Maradva még egy kicsit a számadatoknál, a tömeg tekintetében a legnagyobb a lemaradásunk, a négy mérkőzésen összesen 90.85 pont volt a különbség az első kilencnyilas átlagok összevetésében az ellenfelek javára, vagyis mérkőzésenként átlagban több, mint 22… Azért is tudta Morzsi a legszorosabb meccset játszani, mert nála volt a legkisebb ez a differencia, 11.36 – természetesen nem ide, de ezt még lehetett kezelni, úgy-ahogy ellensúlyozni.

Szóval adva van, miben kell fejlődni, és hamarosan itt a következő lehetőség a bizonyításra, ugyanis a következő hétvégén is lesz magyar dartsos a PDC European Touron: Kovács Patrik Gibraltáron!

Végső János mérkőzésének felvétele:

https://www.youtube.com/watch?v=dkPahn2BojQ&t=512s

Jagicza Gábor mérkőzésének felvétele:

https://www.youtube.com/watch?v=qiskvpiMHWE

Strbik Péter mérkőzésének felvétele:

https://www.youtube.com/watch?v=eyEZmTdVeH4

Rucska József mérkőzésének felvétele:

https://www.youtube.com/watch?v=UJ95XJtNraI