Az eddigi talán legesleghosszabb: 50 leges döntő a csapat Magyar Kupán

Részletek: Kategória: Eredmények

A csapatversenyeknek mindig megvan a varázsuk az egyéni sportágakban, mert ritkán adatik meg a többnyire csak saját magukért játszó játékosoknak megélni azt, hogy megoszthatják az örömüket vagy bánatukat mással is a tábla előtt, illetve hogy van kinek drukkolniuk, vagy van, aki nekik drukkol a hátuk mögött. Márpedig ez nagy élmény, főleg, ha nincs, mert még mindig nem lehet közönség – ami majd egy következő lépés lesz a darts itthoni népszerűsítésében, hogy amint az erre vonatkozó veszélyek és ezáltal tiltások teljesen megszűnnek, elérni azt, hogy a hazai versenyeken is legyenek nézők, és ha már sportcsarnokokban és azokon belül is színpadokon zajlanak a legfontosabb mérkőzéseink, ne üres lelátók előtt játsszanak legjobbjaink, legyen hangulat.

Nos, most – azaz június 6-án, de egy hónap távlatából sem szerettünk volna szó nélkül elmenni a történések mellett – teljesen üresek voltak a lelátók az Érd Arénában, mégis volt hangulat.

És ez nem ellentmondás: a hangulatot ugyanis maguk a résztvevők csinálták. akik nem voltak kevesen, tekintve, hogy 51 csapat adta le a nevezését, és ugye mindegyiknek minimum négyfősnek kellett lennie (de megadhattak bővebb kereteket is, így történhetett, hogy erre a napra 261 játékost regisztráltunk – remek záróakkordja volt ez az érdi darts hétvégéknek, és érthető talán, hogy erre a vasárnapra már miért nem szerveztünk rá másik versenyt). A lebonyolítást úgy alakítottuk, hogy a csapatokat 16 csoportba sorsoltuk, ezek ugye javarészt háromfősek lettek, de összejött három darab négyfős is. A főág 32-es tábláról indult, vagyis a csoportok első és második helyezettjei jutottak tovább. Onnantól pedig kard ki kard: aki nyert, ment tovább, aki nem, nem.

Így jutottunk el sok-sok izgalmas csata után – három kijátszásos, 9–8-as meccset játszottak csak az első fordulóban, vagyis a legjobb 16 közé kerülésért – kora estére a negyeddöntőkig. A legszorosabban a címvédő Sport DC és az egyre erősebb Partiscum DC összecsapása alakult, amely során 7–7-es állásnál a párhuzamosan zajló utolsó két mérkőzésen minden érintett köröket dobhatott el a kiszállóra. Vagyis lehetett volna 8–8 is, no meg 9–7 ide vagy oda. A drámai végjáték 9–7-tel zárult, némi meglepetésre a szegediek javára, akik közül előbb Németh Szabolcs, aztán Szalai János dobta meg a dupla ötöt. Úgy látszik, ezen át vezetett az út az elődöntőbe, ahol a Partiscumra a Győri DC első csapata várt immár a színpadon, a másik ágon a Hírös Hunok és a Revans randevúzott.

A színpadi mérkőzés dőlt el előbb, amelyen a remekül, 43 százalékkal kiszállózó szegediek sima 9–4-gyel küldték haza kora este a győrieket, akik pedig 70 feletti összesített körátlaggal zártak, egyedüliként az elődöntőben. A másik ágon a küzdőtéren tovább tartott a szolnokiakat (9–3) és a kaposváriakat (9–6) is elbúcsúztató kistelekiek és a csoportban a tököliek első csapatától még kikapó, de utána magabiztosan menetelő kecskemétiek küzdelme, kiszállócsatából itt sem volt hiány, a Hírös Hunok végül hárommal többször dobták meg a duplát – az utolsó három leget ők húzták be, így hagyták faképnél ellenfeleiket 6–6 után. És kezdhettek el készülni lélekben történetük első országos döntőjére, amelyre természetesen a színpadon került sor, hivatalosan este nyolctól.

Valójában kicsit még későbbtől, mert a fáradó fiúk nehezen durálták neki magukat az utolsó próbatételre – de nem az eleje volt a lényeg, hanem a vége. Amelyre bizony nagyon sokat kellett várni: négy órán és 43 percen át tartott a napokon átívelő döntő, mert könnyen kiszámolható, hogy hétfő volt már, bőven hétfő, amikor befejeződött. Na de ha egyszer nem akarták elengedni egymást a felek…? Senki sem tudott ugyanis elhúzni, az első két szettben egyszer sem alakult ki kétlegnyinél nagyobb különbség. Egészen a döntő szettig, amelynek hajrájában hárommal lépett meg a Partiscum, és 8–5-ös vezetése azt jelentette, hogy tenisznyelven szólva három meccslabdához jutott: az utolsó három párharcból egyetlenegyet kellett megnyernie a trófea elnyeréséhez.

Egyetlen meccset, vagyis egyetlen leget.

Hét meccsnyiluk is volt erre a szegedieknek, de egyikkel sem tudtak élni. Talán az elsőnél hiányzott a legkevesebb, pedig az egy bullos kiszálló volt 132-ről, Németh Zoltán a 25 és a tripla 19 után milliméternyire volt a bulltól, de zöld mezős kísérlet lett a vége. Aztán egyszer csak azon kapták magukat a dél-alföldiek, hogy Tóth Róbert, Vida Mihály és Balla Szabolcs győzelme után oda az előny, jöhetett a mindent eldöntő mérkőzés, amelyre szegedi részről Szalai János, kecskemétiről pedig Vida Mihály állt oda, és utóbbi fantasztikus teljesítményt produkálva, a két nyert legig tartó kijátszás során százszázalékosan kiszállózva esélyt sem adott ellenfelének, aki hiába tartogatott egy 180-at is a legvégső csatára. Így 50 leges lett a döntő – hetet még benne hagytak a srácok…

Végezetül örömszavak a Hírös Hunok Darts Club Kecskemét facebookos oldaláról: „A második dupla után elszabadultak az indulatok, játékosaink egymás hegyén-hátán a földön, Tóth Robi már majdnem kisétált az Érd Arénából örömében, Szitás Gabi csapatkapitányként egyesével ölelget végig mindenkit, Csorba Zoli és Balla Szabi pedig gyakorlatilag levegőt nem engedve fekszik Vida Misin. EZ AZ! EZ AZ, amiért meg tudtuk nyerni a kupát, természetesen a rengeteg munka mellett, amit beleraktak/beleraknak a fiúk ebbe az egész sportba. Június 6. bekerült a Hunok történelemkönyvébe.”

Meg valószínűleg június 7. is.