Magyar Darts Szövetség - Hungarian Darts Federation

09 May, 2024

Következő esemény:

  • Szabadidős engedély kiváltása

    Szabadidős engedély kiváltása

  • 1

Koronavírus-járvány ide vagy oda, a szakági szövetségek 2020 végén is eldöntötték, kik azok a versenyzőik, akik az adott sportágban az év legjobbja címre érdemesek. Nálunk, a dartsban Kovács Patrik a férfi, Ihász Veronika a női, Papp Rajmund pedig az ifjúsági kategóriában érdemelte ki ezt a megtisztelő címet. Hivatalos honlapunkon sorra vesszük és meginterjúvoljuk a győzteseket: ezúttal a hölgyek legjobbja, a Győri DC 35 éves büszkesége, Ihász Veronika következik.

Hetedszer lettél az év játékosa. Melyek azok az eredmények, amelyekkel szerinted kiérdemelted a címet?

Szerintem a Hungarian Open hétvégéjén, illetve a nyílt versenyeken elért eredményeim miatt tudtam idén az első lenni. Talán a páros második hely is bejátszott kicsit.

A pandémia miatt sajnos a szezon jelentős része kiesett, de így is biztos akadtak azért kellemes emlékeid 2020-ról. Melyek voltak ezek?

Talán amikor a tavalyi utolsó nemzeti bajnoki fordulóban a férfiak mezőnyében az ötödik helyet sikerült elérnem. Józsi (Rucska József, Veronika párja – a szerk.) ott a második lett, én az ötödik. Mind a ketten azzal a kis gézengúzzal, Papp Rajmunddal játszottunk. Én sajnos kikaptam, Józsi 2:1-re legyőzte.

Mennyire tudtál az év közben készülni, edzeni?

Igyekeztünk a párommal, úgy osztottuk be az időt, hogy egyszer ő megy edzésre, egyszer én. Hát így próbáltuk megoldani, meg a babafektetés után még itthon dobálgattunk.

A sok-sok címed mellett steel női egyéniben ötszörös magyar bajnok vagy. Maradsz most már a férfi mezőnyben?

Igazából nem számolgatom a címeimet. Örülök nekik természetesen, de ezek mind a múltat jelentik. Minden év új idényt jelent, előre kell nézni, és az adott esztendőre koncentrálni. Igen, maradok a férfi mezőnyben. Sajnos kevesen vagyunk lányok, és ha végre vége lesz ennek a járványnak, elindul a szezon és mehetünk külföldre, akkor az alacsony létszám miatt nem tudnék úgy felkészülni a kinti versenyekre a nők között.

Ha tényleg lezárulnak a lezárások, és beindul a nemzetközi dartsélet, hol terveztek elindulni, mely versenyeken?

Somorja, Prága, Bécs, Apatin szerepel a tervek között. Általában ezekre szoktunk eljárni, itt mindig erős mezőny gyűlik össze, jó meccseket tudunk játszani. Természetesen a gyerkőc a legfontosabb, de megtaláljuk a megoldást, hogy ezekre eljussunk.

Ha lehet kívánni, mit kívánnál magadnak 2021-re?

Nagyon jó lenne, ha vége lenne ennek a pandémiás helyzetnek, és végre tudnánk versenyezni. Meg az is, ha ez a kis manó jól érezné magát a bölcsiben. Sajnos kénytelenek vagyunk a bölcsődét választani, és nagyon boldogok lennénk, ha ott sikerülne hamar beilleszkednie.

Mivel a PDC-ben most már két női játékos is ott lehet a világbajnokságon, eszedbe jutott, hogy esetleg egyszer kipróbáld magad a selejtezőn?

Nagyon-nagyon szeretném, bár már voltam olyan helyzetben, hogy közel kerültem hozzá. Eddig nem sikerült. Biztos fantasztikus érzés lehet a világbajnokság színpadán szerepelni. Jó lenne egyszer kipróbálni.