Utánpótlásversenyre készültünk a hétvégén, ám sajnos abból semmi sem lett. A Magyar Darts Szövetségnek azonban feltett szándéka, hogy ha nem is napi, de gyakori kapcsolatban legyen a tagsággal. Emberközeli kapcsolatot szeretnénk kialakítani a klubbokkal és a versenyzőkkel. Azt találtuk ki erre a hétvégére, hogy sorra bemutatjuk azokat az embereket, akikkel szinte minden alkalommal találkoztok, amikor versenyre érkeztek, talán a nevüket is tudjátok, de közelebbről nem ismeritek őket. Most ismerkedjetek meg kicsit velük is, hiszen ők is a mai magyar dartsélet fontos szereplői. Akkor is, ha a háttérben dolgoznak, értetek, értünk.

A főtitkár: Mihályi András

- Huszonöt évnyi sportújságírás után váltottál. Mi hozott a magyar dartséletbe?

- A sportág szeretete. És szándékosan használtam már az első válaszom első mondatában a sportág kifejezést, mert abszolút akként tekintek rá, vezetőként és játékosként is – merthogy amatőr szinten játszom is. Természetesen én is a PDC-világbajnokság közvetítésein keresztül szerettem bele, mint oly sokan, de nálam azóta is egyre csak erősödik ez a vonzalom, illetve ami talán sokaknak furcsa lehet, felkeltette a magyar darts iránti érdeklődésemet is, hogy ezt a remek játékot miként művelik nálunk. Most pedig már ott tartok, hogy számomra ugyanolyan izgalmas két hazai éljátékos mérkőzése egy nemzeti bajnoki forduló döntőjében, mint két PDC-sztár csatája bármelyik versenyen. Lehet, hogy a mieink esetleg egy körrel később szállnak ki, de az engem ugyanúgy leköt, szórakoztat. Ami meg a saját váltásomat illeti, bevallom, annyi cikket megírtam ez alatt a negyed évszázad alatt, hogy kicsit betűundorom volt már. Ez nem jelenti azt, hogy mostantól soha többé nem fogok semmilyen médiával kapcsolatos tevékenységet végezni, hisz most is olvasható az MDSZ honlapján több olyan tartalom, amit jómagam jegyzek, de már egy ideje jobban vonz a sport szervezői oldala. És nyilván az ember a kedvenc sportágában szervez a legszívesebben, ez adta a motivációt, hogy pályázzam meg a Magyar Darts Szövetség főtitkári pozícióját.

- Akik ott voltunk, hallottuk a közgyűlésen a székfoglalódat, de egy amolyan főtitkári expozét tarthatnál az olvasóknak.

- Nem papírból beszéltem a grémium előtt, így csak azt tudom felidézni, mik voltak a főbb mondandóim. Elsődlegesen az, hogy az MDSZ-iroda meglátásom szerint Takácsné Fekete Franciska és Morva-Takács Vivien vezérletével eddig is jól végezte a dolgát, de abban is biztos voltam és vagyok, hogy lehet még jobban is: még pontosabban, még hatékonyabban, még gyorsabban. Én azon leszek, hogy ezt elősegítsem, illetve két területet említenék még, ami kvázi a szívügyem, hogy fejlődjön: az egyik, hogy induljon be itthon a dartsban az edzőképzés, mert ez az eddigi tapasztalataim szerint minden sportágban a továbbfejlődés alapja, a másik pedig a kommunikáció. Ez ugye nekem eleve testhezálló, azon pedig nem is lesz, illetve már most kijelenthetem, hogy nem is volt különösebben nehéz változtatnom, hogy a szövetség online felületeibe életet leheljünk, hogy például ne teljen el úgy egy teljes hónap, hogy az MDSZ hivatalos honlapjára nem kerül ki friss cikk. Mostantól itt a segítségeddel a heti három a cél, a facebookos oldalon a napi három, de Viviennek köszönhetően az instagramos felület is folyamatosan frissül remek képekkel.

- Hogy látod a magyar dartsot nem is annyira a csúcselit, hanem inkább a környező országok helyzetéhez képest?

- Úgy, hogy irigykedem. Arra, hogy az osztrákoknak Mensur Suljovic, Zoran Lerchbacher és a Rodriguez fivérek révén már több PDC-játékosuk van, de a lengyelek is újabb Pro Tour-kártyást tudnak felvonultatni Krzysztof Ratajski és Tytus Kanik után Krzysztof Kciuk személyében. Idén pedig már a cseheknél is megszerezte ezt Karel Sedlácek, illetve a horvátoknál Boris Krcmar, miközben a szlovének legjobbja, Benjamin Pratnemer legutóbb megjárta a PDC világbajnokságát, míg az első számú román játékos, Gabriel Pascaru a BDO-ét, akárcsak egy évvel korábban a szerbiai Olivér Ferenc. Szóval szinte minden szomszédos országnak van már olyan játékosa, aki nemzetközi szinten is letette a névjegyét, ilyen szempontból nekem itthon erős a hiányérzetem, már ami a jelent illeti. Az egyik legfőbb vágyam, hogy láthassak magyar játékost a PDC színpadán, és nem csak bemutató tornán, hanem önerőből és rendszeresen. Pláne úgy, hogy az érdeklődés tekintetében szerintem verjük ezeket a bizonyos környező országokat.