Softos hírek következnek és fontosak: egyrészt eldőlt, hogy a következő két esztendőben is Kövesdi Andrea lesz a szakág szövetségi kapitánya. Másrészt a régi-új szakvezető a szövetség elnöksége elé terjesztette, és a grémium csütörtök este el is fogadta az European Dart Union (EDU) idei Európa-bajnokságára kijelölt keretét, amely a következő: Bagi János, Izsák Gábor, Őri József, Takács Gábor és Várady György (a tartalék Bucsku Ferenc) a férfiaknál; Cserpes Ágnes, Csombok Krisztina, Erdei Nóra, Ihász Veronika és Ölei Annamária (a tartalék Végső Adrienn) a nőknél; Kovács Tamara, Bakk Józsué, Balogh Dávid és Dobos Dávid az ifjúságiaknál. És ha minden jól megy, két később kijelölendő kerekesszékes játékosunk is velük tarthat még.

Hamarosan kiderül, de ha minden jól megy, 16 dartsos képviselheti hazánkat.

„Az elnökség döntése alapján végre teljes válogatott utazhat, amire nagyon régen volt legutóbb példa: olyan, amely magába foglalhatja a felnőttválogatott mellett az utánpótlást, sőt a paradartsosokat is. A cél? Ismét ott lenni a softelitben. Ez lenne a terv ezzel a válogatottal, meg majd azokkal a játékosokkal, akikkel a következő két év során együtt fogunk dolgozni” – fejezte ki reményét Kövesdi Andrea, aki a jelenlegi meglehetősen kiszámíthatatlan gazdasági környezet miatt volt kénytelen előrehozni a kerethirdetést, és már most megnevezni a jelöltjeit a június 11-én kezdődő és 17-én végződő, tehát egy héten át tartó kontinensviadalra. A helyszín idén a spanyolországi Benidorm lesz, ahol a következő két évben is rendezik az Eb-t.

Mi ott leszünk!