Valósággal taroltak a győriek a pécsi dartsos versenyhétvége harmadik napján a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban: aranyérmekkel megrakodva térhettek haza vasárnap este, ugyanis a férfiak és a nők között is az ő kettősük diadalmaskodott a Dreher steel páros nemzeti bajnokságon. Sőt, az uraknál még az egyik ezüstérmest is ők adták… Nevesítsünk, mert megérdemlik: az erősebbik nem csatározásainak végső győztese Darányi Zoltán és Dömény Dávid lett, a – dartsban azért nem annyira – gyengébbik nem küzdelmeinek végén pedig Ihász Veronika és az egy nappal korábban az egyéni nemzeti bajnoki fordulót is megnyerő Ölei Annamária örülhetett. Utóbbi duó egyébként esztendeje második volt, onnan lépett eggyel feljebb.

Tavaly Budapesten tartottuk meg a steel páros nemzeti bajnokságot még a Budapesti Honvéd Sportegyesület régi kosárlabdacsarnokában, és érdekes, hogy a férfi verseny élmezőnye mennyire átalakult azóta. A 2020-as bajnok Balló Sándor, Kovács Patrik páros mindkét tagja benevezett, de külön, utóbbi a magyar darts egy másik honi ifjú csillagával, Lakatos Gergellyel, előbbi viszont végül nem indult el, pedig sokan nagyon várták társa és klubtársa, Mester Zoltán visszatérését. Sebaj, várjuk vissza továbbra is! Az esztendeje ezüstérmes Barta Zsolt, Székely Pál kettős Penge sérüléseinek kímélése végett hagyta ki az idei viadalt, amelyről hiányzott a két tavalyi bronzérmes duó, Szitás Gábor és Vida Mihály, illetve Szabados Attila és Végső János jól bejáratott párosa.

Na de fókuszáljunk azokra, akik ott voltak idén! Mivel csoportmérkőzésekkel kezdődtek a küzdelmek, előfordulhatott volna, hogy a végén két olyan dartsos ér révbe, aki a nap elején még megbotlott, de Darányi Zoltán és Dömény Dávid úgy döntött, inkább semmit sem bíz a véletlenre: mindenkit legyőzött, aki szembe jött. A csoportjában leget is csak egyet vesztett, úgy nyerte meg mind a három meccsét, aztán a főtáblán további öt diadal szükségeltetett az aranyéremhez, így a két Győri DC-s úriember összesen nyolc győzelemmel ért a csúcsra. Pedig több neves játékos összeállt erre a napra, a már említett – és sajnos sérülten játszó – Kovács, Lakatos kettős mellett a két Phoenix DSE-s Gábor, Jagicza és Takács duója, valamint az egyaránt válogatott kerettag Jehirszki Györgyé és Rucska Józsefé.

Mindhárom említett páros eljutott az elődöntőig, kettőt közülük tehát meg kellett vernie Darányinak és Döménynek. Sikerült, ráadásul egyaránt döntő legben, 6–5-re: előbb Kovácsék, aztán Rucskáék ellen. Nem lehet tehát azt mondani, hogy ne dolgoztak volna meg az aranyérmükért a győriek.

Hiányérzetük, hiányérzetünk talán csak a körátlagok miatt lehet, mert miközben egy héttel korábban sok kritika érte a World Cup of Dartson szereplő, Kovács Patrik és Végső János alkotta párosunkat az ott elért – és Litvánia ellen 5–3-as vereséget, tehát első fordulós kiesést érő – 71.26-os mutatóért, a bajnokságban a döntő nyertes átlaga 63.77 lett. Ezt igencsak megközelítette a női győztes kettős: Ihász Veronika és Ölei Annamária 61.33-as átlaggal verte a fináléban Cserpes Ágnest és Erdei Nórát.

Még egy számadat a végére: míg 2020-ban 57, idén már 64 páros nevezett a férfiaknál, náluk tehát pozitív a tendencia, a nőknél viszont épp az ellenkezője, tavaly tíz, idén viszont már csak hat indult.

A férfiak csoportmérkőzéseinek eredményei:

https://adatbank.magyardarts.hu/nemzeti/pairs_groups/22

A férfiak főtáblájának eredményei:

https://adatbank.magyardarts.hu/nemzeti/pairs_knock_out/22

A nők csoportmérkőzéseinek eredményei:

https://adatbank.magyardarts.hu/nemzeti/pairs_groups/23

A nők főtáblájának eredményei:

https://adatbank.magyardarts.hu/nemzeti/pairs_knock_out/23

A Dreher steel páros nemzeti bajnokság közvetítésének felvétele:

https://www.youtube.com/watch?v=tNbFmOs-QMc