Adósak vagyunk még az eggyel korábbi softos hétvége második felvonásának beszámolójával, vagyis annak ismertetésével, hogy mi is történt a csapat Magyar Kupán Wekerlén. Nos, azt a PSC Bagi János, Borbély Richárd, Melisek Zsolt, Szabados Attila, Várady György összeállítású „fekete serege” nyerte, méghozzá veretlenül, ami azért (is) nagy szó, mert körmérkőzéses rendszerben ment le a verseny, vagyis mindenki játszott mindenkivel, így a végén mind a kilenc induló klub neve mellett nyolc lejátszott összecsapás állt. A pestújhelyiek mögött a szegedi Partiscum DC végzett Gémes Ferenc, Nagy Lajos, Németh Zoltán, Sepsi Ádám, Sepsi Gábor felállásban egyetlen vereséggel, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a dunaújvárosiak állhattak fel, a Bencze Balázs, Bródi Tibor, Palczer Zsolt, Szabó Zsombor, Szekeres Márton alkotta ÚDC-s kvintett lett a meglepetéscsapat.

Melisek Zsolt pedig a hétvége embere, ugyanis mindent, amit csak lehetett, megnyert a nagy visszatérő: szombaton ugye a Meszes Norbert egyéni Magyar Kupát majd Takács Gábor oldalán a páros nemzeti bajnokságot, vasárnap pedig a csapat Magyar Kupát. Ezen eredményekből kiindulva a külső szemlélő alighanem azt mondaná, jól ment neki a softozás, ő azonban csak csóválta a fejét, mondván, hamar, túl hamar elfáradt. „Csukott szemmel többet kéne dobnom” – mondta egy ponton szombaton, amikor épp kevésbé ment neki a nap vége felé, de annyira azért mégsem volt elégedetlen, mert csak nemrég kezdte újra a rendszeres dartsozást: augusztus 24-én egyszer csak megnyerte a Kinizsi TTK ligaversenyét úgy, hogy addig egyetlen MDL-fordulón sem indult idén, de azóta négy további állomáson is részt vett, és a második helynél egyszer sem adta alább. Az öt viadalon elért két első és három második helyezéssel villámgyorsan döntős pozícióba küzdötte fel magát a talán legsűrűbb régióban, a közép-magyarországiban, és hasonlóan aktív folytatást ígér.

És most következzen Kövesdi Andrea soft szövetségi kapitány értékelése az augusztus utolsó vasárnapján látottakról, aki a verseny levezetőjeként alaposan megdolgoztatta az indulókat: „Lezajlott a soft csapat Magyar Kupa, melynek a játékmódja más volt, mint eddig, az EDU Európa-kupa játékát vettük elő egy kis krikettel megspékelve. Kevés csapat jelezte részvételét, a PDC páros világbajnoksága magyarországi kvalifikációja egy picit bekavart, de a kilenc csapat szerintem jó és hosszú játéknak lehetett részese. Már az elején érezni lehetett, hogy a Pestújhelyi Sport Club csapata elég erősre sikeredett ezen a napon is. Nem is nagyon hagyott esélyt másnak arra, hogy nyerjen. A szegedi különítmény csak a PSC-től kapott ki, parádés játékot mutatott egész nap. A dunaújvárosi gárda reggel aláírta volna a dobogót, a körbeverések és az ÚKDC gyengébb kezdése is segítette a harmadik helye megszerzését. Ami számomra nagy pozitívum, hogy azért van utánpótlás softon is: ezen a versenyen például a szegedieket a tizenhárom éves Sepsi Ádám erősítette nagyon jó játékkal.”

Ami pedig a World Cup of Darts a soft szakág vezetője által is említett selejtezőjét illeti, onnan előbb a 82.53-as mutatóval a legmagasabb összesített körátlagot produkáló Kovács Patrik biztosította be a helyét a kétfős magyar csapatban az első kvalifikációs verseny végén egy 161-es kiszállóval, aztán Végső János következett, aki az első két fordulóban Lakatos Gergelyt (6–5) és Rucska Józsefet (6–4) búcsúztatva ért célba, miután a maradék három meccsén összesen két leget vesztett Szalai János, Balló Sándor és Strbik Péter ellen – utóbbi játszotta egyébként az első verseny döntőjét is nem sokkal azt követően, hogy kivívta a részvételt a Hungarian Darts Trophyra, vagyis egyre erősebb játékot produkál itthon. Visszatérve Morzsira, ő 82.88-as összesített körátlagot ért el a második versenyen, és a PSC-ben bizonyára büszkék rá, hogy a soft csapat Magyar Kupa megnyerése mellett még egy játékosuk aratott aznap fontos győzelmet. Kovács Patrik és Végső János szeptember 9-én csütörtökön áll a PDC színpadára a németországi Jenában este hét óra után Litvánia legjobbjai ellen.