Csak a szokásos: ismét a Kovács Patrik, Ihász Veronika páros – akár már unalmas is lehet, hogy rövid időn belül a harmadik hazai rangos verseny végén állnak ők ketten a legnagyobb, legdíszesebb kupákkal a kezükben. És csak azért nem írhatjuk azt, hogy azon a bizonyos rövid időn – egy hónapon – belül ötödször, mert a győri dartskirálynő a nemzeti bajnokságban a hölgyek helyett a férfiak között versenyez, a Magyar Darts Liga pedig koedukált, ott nincs külön kiírás a szebbik nem számára. A Sport DC ózdi hőse viszont az előző hétvégén sem talált legyőzőre: a Diamonds Cup után a steel egyéni nemzeti bajnokság ötödik fordulója, majd rá egy nappal ugyanott az MDL 2020-as döntője során is végigvert mindenkit. A legutóbbi hétvégén pedig – továbbra is a Budapesti Honvéd Sportegyesület sporttelepén, az új vívócsarnokban – behúzta a Dreher Budapest Open Weekend mindkét viadalát, a szombati Classic után a vasárnapi Masters elnevezésűt is. Ezek után úgy éreztük, ideje utánajárni, mikor is kapott ő ki itthon legutóbb, illetve hány mérkőzésen ível át az öt tornája tartó veretlenségi sorozata.

De előbb hallgassuk, pontosabban olvassuk őt magát, a szokásos rövid (ön)értékelést a Budapest Mastersről, amelyen az egy nappal korábbi 100.02-es körátlag után ezúttal egy 102.25-össel rukkolt elő a Fehér Lajos elleni nyolcaddöntőben, majd bőven 90-es körátlag felett zárt a negyed- (92.04) és az elődöntőben (92.02) is, és ugyancsak döbbenetes statisztikai adat a négy közé kerülésért klubtársa, Katona Bence ellen elővezetett 112.71-es első kilencnyilas átlag, a fináléban pedig a 89.41-es teljes körös mutató mellett kiemelendő a 64%-os hatékonyság a duplákon: "Ugyanazok voltak az érzések, dobtam megint száz fölötti átlagot, több kilencven fölöttivel karöltve. Tolom tovább, várom a következő versenyt."

És akkor most számoljunk! Kovács Patrik nagy sorozata a Magyar Darts Szövetség által rendezett, tehát országos szintű versenyeken az idénynyitónak szánt Diamonds Cupon kezdődött, amely meghívásos viadal volt 32-es főtáblával, így öt győzelem szükségeltetett a végső sikerhez: sorrendben Izsák Gábort (5–2), Bezzeg Nándort (5–4), Szabados Attilát (7–6), Székely Pált (7–3) és Strbik Pétert (9–4) verte meg a Sport DC éljátékosa. Következett a 2020–2021-es steel egyéni nemzeti bajnokság idei első fordulója, amely során hét diadalt aratott: Polyák Géza (5–3), Lakatos Gergely (6–5), Kovács Álmos (6–4), Major Nándor (6–2), Székely Pál (2:0), Bezzeg Nándor (2:0) valamint Papp Rajmund (3:0) került az áldozatok közé. Aztán egyet aludva rá a Dreher Magyar Darts Liga 2020-as döntőjén újabb hét skalpot gyűjtött be: Gyomai Péterét (5–0), Ház Bálintét (5–1), Izsák Gáborét (6–0), Helfrich Patrikét (6–3), Jagicza Gáborét (7–2), Vida Mihályét (7–2), és végül a döntőben Rucska Józsefét (9–3). Így jutott el Patrik a legutóbbi hétvégéhez, amelynek első állomásán, a Budapest Classicon Sebestyén Bálintot (6–0), Polonyi Zoltánt (6–0), Mirkó Antalt (6–0), Strbik Pétert (6–4), Lakatos Gergelyt (6–3) majd Székely Pált (7–5) kaszálta el, vagyis itt hat strigulát húzott a győzelmek rovatába, és ezzel elérkeztünk a legutóbbi viadalhoz, a vasárnapi Budapest Mastershez, amelynek beszámolójával adósak voltunk. Nos, ott ötször kellett győznie: Kovács Álmos (6–5), Fehér Lajos (6–2), Katona Bence (6–1), Jagicza Gábor (6–0), aztán a fináléban ismét Rucska József (7–2) gratulálhatott az utolsó kiszálló után. Ez összesen annyi, mint 30 győzelem! A legek tekintetében pedig a mérleg (amelybe beleszámítottuk a bajnoki forduló során szettekre játszott meccsek legeit is) mindössze 68 vesztettel szemben 190 nyert! Ha ehhez még hozzávesszük, hogy közben Patyi elindult egy kisebb regionális versenyen is Mátraterenyén, amelyet természetesen behúzott, és ott is nyert kilenc meccset 28–5-ös legmérleggel...

És hogy mikor is kapott ki itthon legutóbb? Legutóbbi World Cup of Dartsos csapattársától, Végső Jánostól (4–2) a Kinizsi TTK ligaversenyének elődöntőjében február 23-án.

Napra pontosan egy hónapja!

Nem szokványos ebben a sportágban, hogy valaki egy teljes hónapon át egyáltalán nem kap ki – pláne, ha azt a hónapot végigversenyzi, és az is látszott, hogy ha akadt is szoros meccse, az általában a versenyek elején volt, a végén már senkinek sem hagyott esélyt, tehát tudott emelni a szinten. A fordulópont talán a Szabados Attila elleni mérkőzése volt még a Diamonds Cupon, ott ugyanis majdnem kikapott, a döntő legben öt meccsnyilat élt túl, vagyis nagyon is ott volt a torkán a kés, de aztán fellélegezhetett, és versenyről versenyre egyre magabiztosabban dobott. Erről tanúskodnak a körátlagai is: nem mindegyik mérkőzéséről készült statisztika, de az általunk közvetítettekről Barta Zsoltnak hála igen, és így 17 meccses a minta, amely szerint csupán egyetlen összecsapáson maradt 80 alatt (ez éppen az ominózus Szabados Attila elleni), tizenkét alkalommal járt 80 és 90 között, háromszor 90 és 100 között, egyszer pedig ugye a bűvös 100-ast is túlszárnyalta, az itthon álomhatárt. De van adat még két nem centerpályás találkozójáról is, amelyből az egyik 90 és 100 közötti, és ugye a legutóbbi versenyen kicsúszott még egy 100 feletti... Eszméletlen, brutális, őrület! Csak így tovább!

A férfiak versenyének eredményei:

https://adatbank.magyardarts.hu/budapestopen/draws/5

A nők versenyének eredményei:

https://adatbank.magyardarts.hu/budapestopen/draws/6

Az ifjúsági fiúk versenyének eredményei:

https://adatbank.magyardarts.hu/budapestopen/draws/7